Árpád Népe Tiszaalpári Egyesület

Emelt fővel magyarnak lenni!

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

Beszámoló a tiszaalpári Trianon-emlékmű avatásáról (+fotó)

2010. június 09. 18:22
HunHír.Hu-információ

Példás helyi összefogással avattak emlékművet 2010. június 4-én a trianoni békediktátum 90. évfordulóján. A tiszaalpári ÁRPÁD NÉPE egyesület alapítója TOLNAI ENDRE volt az emlékmű ötletgazdája, aki a kivitelezésben is oroszlánrészt vállalt. Az emlékműhöz felhasznált követ a recski bányából hozták és a fémmunkát is az egyesület vállalta. A falu szülöttei büszkék arra, hogy önerőből, helyben készítették az emlékművet.

2010. június 4-én 16 óra 32 perckor a Trianoni Békeszerződés 90 évvel ezelőtti aláírásának időpontjában légvédelmi sziréna hangjával kezdődött a megemlékezés Tiszaalpáron. A helyi művészek, tekerőlantosok, és tárogatóművész előadása után Tolnai Endre az egyesület nevében üdvözölte a helybélieket és a környező településekről érkezőket: Tiszakécskéről és Kiskunfélegyházáról érkezett JOBBIK-tagokat és a testvéregyesületeket, akik megkoszorúzták az emlékművet. Kiemelt tisztelettel és szeretettel köszöntötte az elszakított országrészekről érkezett nemzettestvéreinket, akik szintén elhelyezték a megemlékezés virágait.

Tolnai Endre ezekkel a szavakkal köszöntette az egybegyűlteket:

"Kedves Honfitársaim! Ezekben a percekben sok millió magyar szív dobban együtt a Kárpát-medencében. A mi településünkön kívül legközelebb Csongrád városában állít emlékművet a Jobbik. Kecskeméten az ország négyzetméterben legnagyobb emlékművét adják át. Reméljük, hogy mindezek egy új világ kezdetét, egy nagy magyar összefogást, összetartozást jelentenek."

Tiszaalpár polgármestere, VANCSURA ISTVÁN, Illyés Gyula sorait idézte: „Magyar az, akinek fáj Trianon! Az emlékmű a hármashalommal, kettős-kereszttel emlékeztessen bennünket Trianonra! Nem szabad elfelednünk ezt a napot, amikor területünk 2/3-a és közel 4 millió magyar ember került az utódállamokhoz. Szégyen, hogy 2005. decemberében megtagadtuk a határainkon túli magyar testvéreinket, amikor nem szavaztuk meg a kettős állampolgárságot nekik! Az ember életében 90 év hosszú idő, a történelemben rövid epizód. Minden nemzeti tragédiánk után hiszünk a csillagok változásában, a szebb jövőben. Nem szabad elfelednünk a Hiszek egy.. sorait: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában! ”.”

Az Árpád Népe egyesület nevében Dr. TÓGYER LÁSZLÓ elnök köszöntötte az egybegyűlteket:

"Egyesületünk zászlajára tűzte az ősi magyar történelem, írás, kultúra és emlékek megismertetését, fenntartását, hogy ezek ne vesszenek el a múlt homályába, elevenen éljenek gyermekeink és unokáink emlékezetében. Ennek a szándéknak első bizonyítéka a mai napi megemlékezés megszervezése és a Trianoni emlékmű felállítása. De miért kell nekünk ma itt állnunk könnyekkel a szemünkben? Mi az igazi oka nemzetünk tönkretételének? Külső és belső ellenségeink, köztük a Magyar Tudományos Akadémia történészei barbár, sátorlakó, kultúra nélküli, pogány népről beszélnek, amikor a magyarokat említik.

Mivel a történelmet a győztesek írják, sokan ezt el is hiszik. De a mi őseink a szkíták voltak, akik a jégkorszak után benépesítették a Duna-medencét. Az özönvíz után Nimród ősünk vezetésével népesült újra a világ. Gyermekei: Hunor a Hun nép, Magor a magyarok őse. A két nép mindig védte, kisegítette egymást. Népeink beolvasztották, felemelték, tanították , védték a többi népet. Kultúrát és vallást adtak nekik. Földművelésük, állattenyésztésük, kézműiparuk a legmagasabb fokot érte el. Szabadságvágyuk és istenhitük határtalan volt. Gyarapodtak, óriási birodalmat építettek fel, amelyet hatalmas hadsereggel védtek a betolakodók ellen. Atilla hun vezér a Kínai Nagy Faltól egészen az Atlanti óceánig terjedő két világrészt átfogó roppant területet tudott uralma alá hajtani. Kiváló hadvezér volt és államférfi. Egy hindu történész a magyarokat jellemezve mondotta: „Ez a faj, amely egy Atillát tudott produkálni, magából kitermelni, olyan érték, olyan erő, amelyet ideig-óráig érhetnek ugyan leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből táplálkozva megújulhat százszor-ezerszer, s amelyet végleg elpusztítani nem lehet soha.” A magyarok mindig a birodalmak ellen harcoltak ahol elnyomták az embereket. Szent István korától megindult a magyarság romlása és élethalálharca. Újra és újra erőt gyűjtöttünk, hogy az idegen igát lerázzuk, mint a Rákóczi-szabadságharc vagy 1848. Folyamatossá vált a környező népek, főleg a szlávság és románság támadása. Így jutottunk el 1914 július 28-ig, amikor megvalósult az első világháború kiváltó oka. Magyarország kényszerűen lépett be a háborúba, melynek elvesztése után elkezdődtek a béketárgyalások Trianonban, de a magyar tárgyaló delegációt be se engedték. Csak a döntést közölték a magyar vezetőkkel, az ezeréves Magyarország megszűnését.

Megbosszulta a civilizált nyugat, hogy tudást, kultúrát kapott a magyarságtól. Megköszönte, hogy ezer éven át megvédtük Európát a keleti támadásoktól. Gyalázatos, embertelen döntés volt, a világon még hasonló nem történt. Elcsatolták az ország kétharmadát, a lakosság 67%-át, vasutakat, erdőket, bányákat. Családokat választottak el, sokakat örökre. Az emberek sírtak az utcán, fekete zászló lengett mindenhol, zúgtak a harangok. Templomokba tódultak az emberek, ahol papok vigasztalták őket. Ezután a vörös báró, Károlyi Mihály átjátszotta a hatalmat a kommunista Kun Bélának, a magyar hadsereget leszerelték és így akadály nélkül végrehajthatták az ördögi tervet. Örök tisztelet és hála a hősöknek, akik megvédték városaikat, hála Sopron és a Rongyos Gárda, valamint Balassagyarmat hőseinek. Majd a kommunizmus rémtettei következtek, a nemzet megosztása, a magyar lélek sárba tiprása és megnyomorítása, a világ legbüszkébb népének megtörése. Gazdasági kifosztásunk az elmúlt 20 évben is arcátlanul folytatódott. Találóan nevezhetjük a magyarságot a népek Krisztusának, hisz ugyanazt a keresztre feszítést szenvedte el. De Krisztus is feltámadott, ez kell, hogy vigaszt nyújtson nekünk a mai napon. Lehet rossz sorsunk, kisiklásaink, de a magyar őserejéből táplálkozik, újraéled, elpusztíthatatlan, amit már többször bizonyított a történelem során. Tanuljunk Trianonból, soha ne forduljunk egymás ellen, mert másra nem számíthatunk, csak egymásra! Felejtsük el a múlt sérelmeit, fogjunk össze és: "A magyar nép újra erős és a magyar név újra szép lesz"!

Ezután Kéri Vencel tiszaalpári plébános ezekkel a szavakkal szentelte fel az emlékművet:

"Véget nem érő remény éljen bennünk, figyelmeztessen az emlékmű az összefogásra. Legyen ez a megemlékezés szent helye, békét, egyetértést adjon. Az Isten és a Szentlélek áldása szálljon az emlékműre és az egybegyűltekre." !

A plébános úr beszéde után a határon túli és a magyarországi vendégek megkoszorúzták az emlékművet és magukkal hozott földet helyeztek el az emlékhelyen. A tiszaalpári népdalkör Árpád apánkról énekelt, majd Reményik Sándor Eredj, ha tudsz és József Attila Nem, nem soha című versét adták elő helybéli előadók. A trianoni megemlékezés előadói közül a legfiatalabb, a 10 éves tekerőlantos fiú, a legidősebb a 86 éves Nagy György volt.

Felvidékről Szalai András plébános megemlékezésében a magyarság legszomorúbb időszakának nevezte Trianont, ahol a magyarságot szétszakították:

„De ki tudja jobban átérezni ezt a fájdalmat, mint akiket lecsatoltak az anyaországtól? Át tudják-e érezni az anyaországiak azt a fájdalmat, amit nap, mint nap a határon túli magyarok átélnek, megharcolnak magyarságukért? Fel kell tennem a kérdést elfelejtheti-e a szőlő a gyümölcsét, a madár a fészkét?

Elfeledheti-e az anya a gyermekét, egy magyar elfelejtheti-e a gyökereit? Isten különleges adománya, hogy az ember szóban fejezi ki gondolatait. Véletlenszerűség-e az, hogy ezt a nyelvet adta, amellyel beszélünk, hogy az az ország ahol élsz? Isten ajándékozta a nyelvet, hogy kifejezhessük a gondolatainkat, egyik ember odahajolhasson a másikhoz. De az élethez Isten földet is adott az embernek, országot, amit az embernek szépítenie kell, nem visszaélnie, hanem fejleszteni. Az okos ember tanul a múltból, mint ahogy mondják a régiek: a történelem az élet tanítómestere. Megtanultuk talán a leckét? Újrakezdés? Hogyan? Összefogással. Mi kapcsoljon össze bennünket? Hát az anyanyelvünk, a szívünk és Istenünk. Az összefogás egy nagy erő. Vegyük észre egymást és közösen építsünk egy olyan utat, amely kivezet féligazságokból. Sajnálatos módon a keresztény Európa nem ezt az utat akarja járni. Melyik utat? Maga Krisztus mondotta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Milyen élet kell nekünk? Igazsággal teli élet, szeretettel. Adja a Jóisten, hogy a szeretetben és a tevékeny munkában újra egységesek tudjunk lenni!"

Tolnai Endre felolvasta Ignácz Diána, Kárpátalján lakó, kisszelmenci hölgy levelét, akinek ősei soha nem hagyták el a falut, mégis több ország állampolgárai voltak. Nagymamája magyar faluban született, mely Trianon után Csehszlovákia része lett, majd a második világháború idején ismét magyarrá vált. A második világháború végével megkapta harmadik állampolgárságát, a szovjetet. A település a második világháború után két részre lett szakítva. Kisszelmenc szovjet területté vált, a nagyobb rész, Nagyszelmenc pedig csehszlovák. A Szovjetunió felbomlása után ukrán állampolgárok lettek. Ami a magyar állampolgárság megszerzését illeti, számukra a feltételek nem egyszerűek, nagyon sok utánajárással és költséggel járnak.

A helyi népdalkör verses-zenés műsora után az Erdélyből, Korondról érkezett Lőrincz Levente beszéde következett:

"A trianoni békediktátummal megismétlődik a bibliai eset: a jámbor Ábel, a mindent megígérő testvérnek Káinnak lesz az áldozata. Egy évszázada az urak is jól kifundálták Trianonban. De a szűzmáriás királyfin, Ábelen, a legyőzhetetlen székely fiún mégse tudtak kifogni. A hátán kis batyujával, szívében az igazsággal elűzethették őt a nagyvilágból, de ami az övé volt, azt mindig magával vitte. Ha másképp is döntöttek olykor az anyaországban, soha le nem mondott, mert tudta: „Az embernek valahol otthon kell lennie”. Annyi év után csak felébredt a gondviselés, magyar állampolgárnak mondhatja magát az, akinek a bölcsője felett magyarul dalolt a drága anyaföld. Ezért szólalt meg a fiú, hogy ne legyen soha többet szüksége az embereknek a hovatartozásuk bizonygatására. Hiszen magyar az, aki ősében székely volt, szíve Hunniának hűséges szolgája."

Ezután Wass Albert Üzenet haza című verse hangzott el Dósa László előadásában. A Vajdaságból, Tordáról, a testvértelepülésről érkezett Dobai János polgármester így kezdte beszédét:

"Szívem sajog és fáj nemzettársaim! Mert együtt lehetünk, ugyanakkor 90 éve határon túl vagyunk, el vagyunk választva. 90 év nagyon hosszú idő, de sikerült talpon maradni, megmaradni. Akik ottmaradtak szülőfalujukban megőrizték magyarságukat, identitásukat. A történelem lassan igazságot tesz, a határok lassan elmennek, nem lesznek. Vajdaság, Szerbia számára is megszűnik a vízumkötelezettség, reméljük, hogy a magyar állampolgárságot is hamarosan visszakapjuk és előbb utóbb a magyar nemzet újra egységes lesz. Mindannyiunk fő célja, hogy 90 év után így legyen. Bízom ebben, hogy ez a testvériség és baráti kapcsolat örökre megmarad és táplál bennünket. A magyar nemzet egybetartozik, annak ellenére, hogy bármilyen módon próbálják megbomlasztani. A magyar nemzet egységes, ennek reményében kívánok mindannyiunknak minden jót, az Isten áldással kísérjen bennünket!"

Juhász Gyula Trianon című verse után egy idős hölgy, Ilonka néni beszélt a Hiszek egy..-ről, amit Trianon után az iskolában mindig elmondtak. "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában." Ő még nem élt amikor csonka lett a hazánk. Az iskolában tanulta meg mi a haza, és mit jelent Trianon. Még a nagy Magyarország határait tanulta. A térképekre az volt írva: "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország." Ilonka néni arról beszélt, hogy ma az országgyűlésben jobboldali, nemzeti és nemzeti radikális pártok képviselői ülnek többségben, ami reményt ad arra, hogy a határon túli magyarság helyzetét és méltó helyére teszik. "Én pedig azt kérem Istentől, hogy a dédunokáim azt a nagy Magyarországot tanulják, amelyiket én tanultam." - mondta el.

A népdalkör előadta a Hiszekegyet, majd az Igazságot Magyarországnak! verses éneket. Olajos Marika, 18 éves diáklány szívhez szólóan adta elő Wass Albert Gyertyaláng című versét, melyet sokan megkönnyeztek. Majd a Nagyboldog Asszony ősi magyar himnusz hangzott el.

Tolnai Endre, az Árpád Népe Egyesület alapítója arról beszélt, hogy a rendszerváltáskor, amikor az első világháborús emlékművet visszaállították eredeti helyére, találtak egy dokumentumot, egy üzenetet az utókornak. Az irat 1926 júliusában keletkezett. Arról szól, hogy a szobor felállítása idejében Magyarország 13 vármegyéből állott, elraboltak tőlünk 50 vármegyét, elszakították egész Erdélyt, Bácskát, Felvidéket és Őrvidéket. Oláhok, szerbek, csehek és osztrákok birtokolják. A falu elöljárói, főjegyző, bírók, tanító a következőket írták a dokumentumra:

"Abban a tudatban, hogy utódaink szebb jövőt fognak megélni hisszük, hogy ezt a szobrot nem hiába állítottuk fel és Magyarország feltámadása be fog következni. Legyen a magyar boldogabb, mint mi. Isten áldása legyen e földön és szegény magyar nemzetünkön. Krisztus urunk 1926.esztendejében."
A székely himnusz következett, melyet a kiskunfélegyházi Kiss Ákos Jenő énekelt el és elszavalta Sajó Sándor: Fegyverre! című versét is. A Szózatot együtt énekelte el a népdalkörrel a népes hallgatóság.

Cserép Anikó
kiskunfélegyházi Jobbik